Közelgő FGT teszt és fejlesztési információk

Következő cikkünk főleg azoknak a játékosoknak fog kedvezni, akik már játszottak a játékkal zárt bétatesztek alatt. Ahogy azt már az előző cikkeinkben is leírtuk Krafton .Inc fejlesztői csapata keményen dolgozott az utolsó zárt bétatesztek óta a játék tartalmán, és minden aspektusán. Bugokat javítottak,optimalizáltak,új tartalmakat fejlesztettek, továbbá a meglévő tartalmakat is tökéletesítették, amik esetleg bétatesztek során még nem nyerték el minden játékos tetszését.Természetesen figyelembe vették a tesztelők és leendő játékosok véleményeit, visszajelzéseit is. Ebben a cikkben sorra fogjuk venni a főbb fejlesztési területeket, és némi új információval is kedveskedtek a fejlesztők azzal kapcsolatosan, hogy a november 16.-án esedékes koreai FGT teszt előtt, főként milyen fejlesztéseket tesztel jelenleg is a GM csapat.(Aki még nem tudná az FGT teszt: teljes NDA szabályozással ellátott végső teszt, a játék koreai és ázsiai OBT megjelenése előtti utolsó teszt). Ezen a rendezvényen teljesen zárt ajtók mögött fog zajlani a tesztelés,tehát sem videókat sem képeket nem lehet majd készíteni. A koreai Focus Group Teszten főként az új tartalmak tesztelésére, a régi de javított tartalmak tesztelésére, sztory küldetésekre és nagyszabású RvR(PvP) csatákra fognak összpontosítani.

Fejlesztések-Javítások a játékosok visszajelzései alapján:

[Developer Answers]

  1. Szerver optimalizálása a nagyszabású RvR-PvP csatákra, játék optimalizálása, bugok és hibák javítása.
  2. A harcrendszer és minden osztály(class) átdolgozása-fejlesztése,harc ütemének dinamikusabbá és szabadabbá tétele egy kis hack&slash érzéssel. Továbbá dolgoztak a harci animációk finomhangolásán is.
  3.  Sok játékos úgy érezte, hogy a játéknak lv30. szint alatt semmi értelme nem volt, ezért ezen is nagyon sokat dolgozott a fejlesztő csapat.Számos dinamikus eseményt adtak a játékhoz,átalakították picit a fejlődési rendszert és már kisebb szinteken is adagoltak keményebb tartalmat. Továbbá minden osztály károsodását(dmg) értékeit megnövelték. Csökkentették a grindelést szórakoztató de tapasztalati pontot(EXP-t) adó mellék tevékenységekkel.
  4. Napi 2 belépés az adott dungeonba sok játékosnál kicsapta a biztosítékot, nem tetszett senkinek mert van hogy kilaggolt a játék, vagy már letolt dungiba dobta be őket a party kereső, és ezáltal bukták a napi belépést az adott börtönbe. Ezért a General Shop npc termékei közé hozzáadtak,dungeon reset jegyeket is amik a kellő arany(gold) fejében megvásárolhatóak lesznek. Így már minimum napi négyszer lehet belépni minden dungeonba, napi két belépés helyett.
  5. Több játékos arra panaszkodott hogy túl könnyűek a lv41. szint alatti dungeonok, semmi “kihívási faktort” és valódi jutalmat nem adtak. Ezért a dungeon nehézségeit, és a party dropp rendszert is átdolgozták kicsit.
  6. Megnövelték a ritka zsákmány(rare dropp) esélyeit is a kihívást jelentő bossok, és szuper elit szörnyekből.
  7. Megnövelték a kezdő Inventory(hátizsák) kapacítását.
  8. Rengeteg kinézetű és szettenként eltérő ruhadarab, felszerelés(Equipment) szett van a játékban sok sok kosztüm mellett. Viszont hozzáadtak egy olyan lehetőséget, hogy immár magunk szabhatjuk testre karaktereink ruháinak színeit, de még a mintázatát is! Mint Elder Scroll Online játékban, csak itt már mintákat is varriálhatunk kedvenc ruhadarabjainkon.
  9. Gazdálkodási rendszerek & Otthon rendszerek nagyon részlegesek/kezdetlegesek voltak a bétatesztek során. Hozzáadtak további termesztenivalókat, ha minden igaz akkor nevelhető állatokat(csirkén kívül :D), még több termesztési és gazdasági elemet is kapunk majd. Gyűjtögetéskor megnövelték a vetőmagok esésének(dropp) esélyeit. Természetesen dolgoztak a lakásrendszeren is.
  10. Léghajók-Gépek üzemanyag szintjeit is kitolták kicsit, növelték a naponta megvásárolható maximális üzemanyag mennyiséget(fuel-t). Így már picit lassabban fogyasszák járműveink a beletöltőtt üzemanyagot.
  11. Javítottak a Craft-gyártáson, próbálták kiegyenlíteni mert a bétatesztek során nagyon tisztességtelen volt és fapados.. A kék T1 & T2 alapanyagokat pedig szinte lehetetlen volt megszerezni az adott szintednek megfelelően.
  12. A térképen való automatikus mozgás a kijelőlt célig(Auto move), gyakran bugos volt és karakterünk beakadt bizonyos tereptárgyakba, vagy éppen nem a megfelelő és legrövidebb útvonalon haladt a célig. Ezt a hibát is kijavították.
  13. Dolgoztak kicsit a frakció rendszereken illetve a guild rendszereken is, de erről még nincs információnk.
  14. Nem minden játékos értette a bevezető tutorial küldetéseket. Ezért a “Segítő kéz” küldetéseit és a felugró tipp/segítség rendszert is átdolgozták.
  15. A harcrendszert ahogy már fent is írtuk még szabadabbá, akciódúsabbá tették, több Hack&Slash érzést vittek a harcba. Ezért minden osztályt át kellett dolgozni. Jelenleg is harcrendszer és a megújult osztályok tesztelése folyik.
  16. UI(Felhasználói felület): próbálták még letisztultabbá és játékosbaráttá varázsolni. Az OBT indulásakor már magunk is testreszabhatjuk kicsit a felhasználói felületet.
  17. Új tartalmak… Ezekről majd később bővebben, jelenleg csak 3 újdonságról rántották le a leplet. De rengeteg újdonságot adagoltak az amúgy is tartalomban bővelkedő Ascent: Infinite Realm MMORPG játékba.
  18. A skillek-képességek fejlesztése most már még több irányba történhet, és néhány képesség megszerzése már eltérő feladat lesz képesség könyvek formájában. Fejlesztői csapat elmondása szerint rengeteg irányba lehet majd eltolni és módosítani egy adott képességet(skillt).  Továbbá minden osztály temérdek új skillel büszkélkedhet amik igazodnak majd az akciódúsabb pörgősebb kicsit h&s játékstílushoz.
  19. Túl sok tárgy <->kicsi inventory problémáját úgy oldották meg, hogy növelték az inventory és a házunkban található storage box méreteit. Továbbá végrehajtottak egy item optimalizációt is.. ezáltal például a hajónk felszerelései nem kerülnek és nem foglalják majd a helyet a fő inventorynkban. Külön fülecskét kapnak majd a hajós cuccok és már nem lesz minden összevissza beláthatatlanul sok.
  20. A felsoroltak közül még nagyon,nagyon sok fejlesztésen dolgoztak és dolgoznak jelenleg is! Ez csak egy apróbb betekintés volt abba, hogy min dolgoztak az elmúlt fél évben. De elmondásuk szerint rengeteg új tartalommal büszkélkedhet a játék, legalábbis a bétatesztekhez viszonyítva!

Néhány kisebb fejlesztés, és információ képek formájában

A tank és dmg Mech Power Suit (robot) osztályokhoz hozzáadtak egy enchanter-valódi healer osztályt. Béta verzióban nem volt gyógyításra képes mech. A gyógyító mechekbe bújva, az adott játékos képes lesz hatalmas csapatok gyógyítására, és védelmére open world nyílt területeken bárhol, és természetesen ami a legfontosabb RvR csaták alatt. Természetesen az ágyús(dmg) és Tank P.-Suitokon is finomítottak kicsit. Egész kis pofás képek érkeztek eme szerkezetekről.

ascent infinite realm

Néhány kép Roxana’s Gardenből (PvP-vel kombinált dungeonból) 5 ontari ws 5 vulpin játékos).

Roxana Gardenben készült képeket az alábbi hivatkozásra kattintva tudod megtekinteni!: 

Kattints ide a képekért


Most már vegyesen lehet a képességeket(skilleket) kihelyezni a gyorsgombokra(Hotkey), és nem csak az adott Tech/Stance alá [Pl; Elementalista osztály jeges stance alá csak jég,és villám skilleket lehetett kihelyezni és fix 14 skill volt elérhető/stance ] . Persze a képességek is megváltoztak, hogy illeszkedjenek a gyorsabb harcrendszerhez. Az már biztos hogy nem 2×14 adott skill helyezhető ki a gyorsgombokra, és már van miből válogatni. Tehát nem mindenki fog ugyan azokkal a skillekkel operálni classen belül. És az is biztos hogy a képességek sokkal mélyebben fejleszthetőek több irányba. Reméljük a stance váltást nem távolították el. Ezzel kapcsolatosan több információt még nem árultak el a fejlesztők.

If you’ve played the game a lot, you’ve probably noticed in which direction it’s going. As you can see, there’s a mix of cold, flame and lightning. It looks like all three tech bars are different so you can set them yourself?!

I hit a limit of capacity and shot a small one, but it looks like a hack and slash game like Diablo or POE.
A: IR is right for MMORPG

A koreai FGT teszt befejezése után, várhatóan idén decemberben elstartol a játék Észak-Koreában. Ezt szorosan követi az Ázsiai OBT valamikor December és Január között.. EU/NA zárt bétákról vagy megjelenésről továbbra sincs információ. Utolsó információink szerint talán 2020 Q3 – Q4 időszak közé van ütemezve a nyugati megjelenés. Az első zárt béta pedig 2020 nyarán várható.

Üdvözlettel:  Ascent Infinite Realm A:IR Hungary Csapata & #AriWolf

Posted in Ascent Infinite Realm.

6 Comments

  1. Hello!Köszönjük ez most egy nagyon összeszedett,klassz cikk lett 😉 Ezek után annyira sem tudok várni mint eddig 😀

    • Kedves Dragon!
      Köszönjük szépen. Már mi is türelmetlenül várjuk a SEA OBT-t és a nyugati megjelenést is 😉 Szép estét kívánok neked. by; #AriWolf

  2. Szépestét nektek.
    Huhh már a tengeri béták alatt is imádtam ezt a játékot. Szó szerint hiányzik azóta is az életemből! (L) köszike a cikket szuperjó lett.látom nagyon jó irányba haladt a fejlesztés,,nekemis problémám volt ezekközül néhány dologal. Nagyon várom mááááár. nektek meg köszönöm minden rajongó nevében és elismerésem.sziasztok

  3. I’m not Hungarian but find automatically translate tools to read the article in English.I know Ariwolf he is a very kind and friendly person:3 big respect;)Thanks for the new information. This is a very nice page congratulations 🙂
    Good luck to the team Greetings from
    Canadian ascent infinite realm faaaaaaan

    @[email protected]

    • Kedves SANTANTICA!
      Már mi is nagyon várjuk!;) örülök hogy tetszett a cikk 🙂
      Üdvözlettel: #AriWolf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük